III. Kurca-parti Dalos Találkozó
2006. július 22-én délután a szegvári Művelődési Házban rendezték meg a III. Kurca-parti Dalos Találkozót. A meghívott népdalosokat a szegvári rozmaringosok süteménnyel, üdítővel, kávéval fogadták.
Régi ismerősként, barátként köszöntötték egymást az énekesek és rövidesen kellemes, baráti hangulat alakult ki.
Ebben az évben a meghívott dalkörök:
– Hódmezővásárhely: Boróka Asszonykórus
– Csanytelek: Kéknefelejcs Népdalkör
– Földeák: Pávakör és Citerazenekar
– Eperjes: Kéknefelejcs Népdalkör
Földeákról kellemes meglepetésként citerás testvérek szórakoztatták a nézőket. A két kislánynak gratulálunk és sok sikert kívánunk nekik.
A szép számmal megjelent hallgatóság nagy tapssal jutalmazta a szereplőket. Mindenki érezte, hogy a kellemesen hűvös teremben zenét szerető és értő emberek hallgatják és örülnek a szebbnél szebb dalolnak.
Mint az előző alkalmakkor, most is a szegvári Rozmaring Népdalkörnek volt a legnagyobb, megérdemelt sikere.
Műsoruk első részében Bartók Béla által gyűjtött magyar népdalokat énekeltek. (Bartók Béla születésének 125. évfordulójára emlékezünk ebben az évben.) Nagyon-nagyon szépen, szívből jövően énekeltek. Vastaps volt a jutalmuk.
A második részben magyar nótákkal kedveskedtek a nézőknek, akik ismét vastapssal köszönték meg a szép. régi magyar nótákat.
A műsor befejezése után Lukács Istvánné Emike, a Oktatási, Kulturális és Sportbizottság elnöke és Nagy Sándor alpolgármester emléklapot, virágot és a szegvári Nagybata Márta kézifestő által díszített kancsókat adtak át a dalkörök vezetőinek. Csokorral köszönték meg Szenczi Sándorné polgármester asszonynak, Tóth Lászlónénak a Forray Máté Általános Iskola igazgatónőjének és Nagy Sándornénak, hogy segítették, támogatták a találkozó megrendezését.
Ezután pogácsával, üdítővel, kávéval vendégelték meg a hallgatóságot a szegvári dalosok.
A meghívott vendégeket, szereplőket finom uzsonna várta az új iskola aulájában, ahol a délutánt jókedvű nótázással zárták be.
A jövő évi viszontlátás reményében búcsúztak el a vidékiek, akiktől harmonika és énekszóval búcsúztak el a vendéglátó rozmaringosok.
Videóalbum
Fotóalbum