Kisiparos bál 1996.
Mai videóalbumunkban újra visszatérünk a kisiparos bálok sorozatához. Az 1996. évi kisiparos bálnak a felvételét Piti János készítette. Az est házigazdája Nagy József és felesége Tanács Edit volt. A vacsora előtt köszöntötték a vendégeket, s külön köszöntötték Dr. Nóbik Istvánt, Szegvár akkori polgármesterét. Majd néma felállással emlékeztek Szőkéné Icura, aki a korábbi kisiparos bálak szervezésének aktív segítője volt.
A vacsora után a budapesti Vidám Színpadból érkezett művészek léptek színpadra. Berényi Ottó, Fábián János, Hatvani Kiss Gyöngyi és Várkonyi Szilvia vidám hangulatot varázsolt. Ezen a bálon a muzsikát az újonnan alakult Snapsz Zenekar szolgáltatta, Kulbert György vezetésével. Az együttes tagjai: Gazsó József – billentyű, Kulbert György – gitár és ének, Mészáros István „Kefe” – dob és Vincze Attila – basszusgitár és ének. Fergeteges hangulatot varázsoltak, a zene és a tánc nem állt meg egy pillanatra sem.
Ezen a bálon volt egy jótékonysági árverés is, amelynek bevételét a Szegvár Diákifjúságáért Alapítvány kapta. Az árverés konferansziéja Nagy Sándor és Gila Antalné volt. Minden felajánlás gazdára talált – segítve ezzel a civil szervezetet. Akik megnyerték a licitet, kaptak egy rövid reklámlehetőséget is. (Érdekességképpen megemlítem, hogy az egyik aukciót Ménesi Imre nyerte, aki elmondta, hogy holnapután nyílik Szegváron gazdaboltja.) Az utolsó program a tombolasorsolás volt, majd megköszönték a házigazdák munkáját hajkendőkkel, seprűvel és felmosó vödörrel – arra célozva, hogy a bál után még maradjanak itt rendet tenni. A Snapsz Zenekar bemutatkozása jól sikerült, a bál hajnalig tartott.
Legvégül szeretném megemlíteni, hogy ennek a videónak a felvétele az idők során jelentősen romlott – feltehetően ez volt a sokadik VHS-kazetta másolat. Próbáltam digitálisan javítani, több-kevesebb sikerrel. Jó szórakozást kívánok a 24 évvel ezelőtti felvételhez, amely 1996. február 3-án készült Szegváron, a Művelődési házban.