Purgel Zoltán honlapja
purgel.hu

Tiszavirág a révnél

Minden év júniusában virágzik a Tisza alsó határ menti szakasza, a pár perc életű kérészek ilyenkor megkezdik néhány napig tartó násztáncukat.

A jelenség a Tisza szegvári szakaszán és néha még a Kurcán is megfigyelhető.A lárvák a levegőben cikázva keresik pillanatnyi boldogságukat. A jelenség 4-5 napig tart és akkor is csak késő délutántól hajnalig látható. A tiszavirágzást követően – a peterakás után – a nőstény azonnal elpusztul. De a hímek sem járnak jobban, hiszen a kifejlett kérészek szájszervei visszafejlődnek, így gyakorlatilag éhen halnak. A folyó halainak többsége ilyenkor fölhúzódik a felszín alá, hiszen terített asztal várja őket; a gardák, balinok itt-ott nagy csobbanással, a vízből magasra kiugorva próbálják elkapni a tiszavirágokat. Mindez néhány óra alatt a szemünk előtt játszódik le, mint az átalakulás, a fajfenntartás, az elmúlás és a továbbélés drámai megnyilvánulása.

Ez az állatka egyben a Tisza szimbóluma is, melyet Szegeden szobor is megörökít.

Igaz tehát a kedvelt nóta, hogy:

„Temető a Tisza, mikor kivirágzik…”

Ezt a képet 2007-ben készítettem a mindszenti révátkelőnél. Ezzel a természetfotómmal értem el számomra a legnagyobb eredményt, mert ez a kép bekerült a National Geographic pályázatán az első 100 legjobb magyar fotója közé.

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató