Uri Zoltán barátomra szeretnék emlékezni, aki pontosan 10 évvel ezelőtt, 2016. április 21-én hajnalban, 36 nappal az „ötven” előtt „tett pontot” élete végére. Nem búcsúzkodott, nem köszönt el senkitől…
A köztünk lévő korkülönbség 10 év + 1 nap volt, sokszor együtt ünnepeltük szülinapunkat és névnapunkat. Zoli barátom csendben hordozta a terheit, története sokkal több volt annál, mint amit kívülről láthattunk. Egy olyan srác volt, aki érzett, gondolkodott, szeretett és küzdött – gyakran láthatatlan harcokat vívva. Emléke nem csupán a fájdalomról szól, Ő volt az, aki a maga módján jelen volt mások életében: egy pillantásban, egy mondatban, egy közös csendben. Az életét nem az határozza meg, ahogyan véget ért, hanem mindaz, ami addig történt – a gondolatai, a kapcsolatai, az érzései. Azok a részek, amelyeket ismertünk, és azok is, amelyeket talán sosem fogunk teljesen megérteni.
Zoliról korábban megemlékező írás jelent meg honlapomon, s közzétettem könyvét elektronikusan.
Holnap én leszek 36 nappal az „ötven” előtt…
Zoli barátom, nyugodj békében!
„Éppen elfogytak a jó napok,
S velük fogytak el a barátok.
Ki tudja már miért,
Talán elmentek vízért.Én meg szomjan haltam, majd egy jó szóért.
Hanyatt fekszem egy régi padon,
Könyörögve hull rám egy levél, s hagyom
De aztán mindent elunok,Még a holdat is ott hagyom
Most csak haza hozzád,
Hisz régen vársz tudom!”(R-Go)