Ötvenévesen különösen sokat jelent számomra, hogy a Szeged Televízió Körút című műsorában Márok Tamás vendége lehettem, most pedig a szeged.hu egy önálló, egész életutamat bemutató írást közölt rólam. Huszonnyolc év újságírás, több mint százezer saját készítésű fénykép, több mint százezer megmentett régi fotó, tizenkilenc év a Magyar Lupus Egyesület élén, számtalan találkozás, emberi történet, öröm és csalódás. Nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni mindazt, amit ezek az évtizedek jelentettek számomra.
Ha valamit megtanultam az elmúlt fél évszázadban, az az, hogy az életünk értékét nem feltétlenül az elért eredményeink, a díjaink vagy az elismeréseink adják. Sokkal inkább azok az emberek, akiknek segíthettünk, azok az emlékek, amelyeket sikerült megőriznünk, és azok az ügyek, amelyek mellett akkor is kitartottunk, amikor ez nem volt könnyű. Mindig hittem abban, hogy érdemes tenni a közösségért, megőrizni a múlt értékeit, kiállni másokért, és nem elfordítani a fejünket, ha igazságtalanságot látunk.
Köszönöm Márok Tamásnak és a Szeged Televízió munkatársainak a beszélgetés lehetőségét, valamint a szeged.hu szerkesztőségének, hogy ilyen szép és tartalmas portréban mutatták be az életutamat. Jólesik, hogy mindaz a munka, amelyet sokszor csendben, a nyilvánosság figyelme nélkül végeztem, most egy kicsit reflektorfénybe került. De a legnagyobb elismerés számomra továbbra is az, ha tudom: valakinek segítettem, valakinek megőriztem egy fontos emléket, vagy valamit sikerült jobbá tennem a közösségem számára.
Mert végül nem az számít igazán, hogy mennyi mindent gyűjtöttünk össze az életünk során, hanem az, hogy mennyi értéket hagyunk magunk után.
A cikket szeretettel ajánlom mindenkinek:
A cikk „digitalizálva”
