Ezen a fotón én vagyok 15 évesen, a makói Galamb József Szakközépiskolában, elektrotechnika órán…
Szeretném veletek megosztani ez a bizonyos fotó nem mindennapi történetét. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy pár hete felvettem a kapcsolatot a Galamb József Szakközépiskola jelenlegi igazgatójával, Horváth Zoltán Úrral. Ő küldött nekem az egyik diákjukkal egy nagyon szép könyvet, amelyet az iskola 135 éves évfordulójára adtak ki. Nagyon megtetszett a könyv, hiszen sok szép régi iskolai, kollégiumi emléket felidézett. Gondoltam, rendelek még más makói témájú könyveket is.
Egy 1993-ban kiadott könyvhöz nagyon nehezen tudtam csak hozzájutni, egy budapesti antikvárium küldte el nekem. Tegnap megérkezett a könyv, belelapoztam, s nagy meglepetésemre az egyik oldalon megláttam magamról egy fotót, amelyen – szinte gyermekként – ülök az iskola elektrotechnika termében, a mérőpultok előtt. Nagyon megörültem a képnek, s próbáltam visszaidézni a 30 év előtti történéseket, s időközben azt is sikerült kideríteni, hogy a fotót Szőke János, az iskola akkori technikusa készítette, s konkrétan emlékszem erre a pillanatra, erre a bizonyos vakuvillanásra.
Felhívtam a könyv íróját, Marosvári Attila Urat, gratuláltam neki a könyvhöz, és természetesen megosztottam vele ezt a történetet.
Tegnap óta ez a fotó az egyik legnagyobb kincsem, hiszen a makói diákéveimről nem nagyon maradt fotó. Pedig a legemlékezetesebb éveim ezek, sohasem felejtem el a „Galambos” éveket, az Alma mater-t, a kollégiumot, a tanárokat, a nevelőket, a tanórákat, a diáktársakat, kollégista társakat, és a sok-sok maradandó emléket.
Én Makótól „nagyon sokat kaptam”, pedig az iskolám szigorú iskola volt, magas követelményekkel, kiváló tantestülettel. Mégis jó volt itt tanulni, jó volt „Galambosnak” lenni, s azt gondolom, hogy valamiféle rangot is jelentett ebbe az iskolába járni, és itt bizonyítványt szerezni. Emlékszem, hogy amikor nyolcadikos voltam, apukámmal ellátogattunk a suliba, hogy megnézzük, hogy jó választás lenne-e nekem továbbtanulni itt. Az iskola akkori igazgatója, Hajdú Gábor fogadott bennünket, belenézett az általános iskolai bizonyítványomba, – s soha nem felejtem el, most is a fülemben cseng, – azt mondta, hogy „pőtyögős”. Pedig négyes tanuló voltam. Végül felvettek, s kiemelkedően magas minőségű oktatásban volt részem, kiváló, de szigorú oktatókkal. Például az egyik villamosmérnök barátom azt mondta, hogy ő is ugyanabból az elektrotechnika tankönyvből tanult az egyetemen, mint én a „Galambban”.
Osztályfőnököm Szilágyi Mártonné volt, jó szívvel emlékezem rá, mert lehetett érezni, hogy „örökbe fogadta” osztályát, s bármiben számíthattak rá a diákok.
Szívesen emlékezek vissza Kovarek Tamás és Dudás István Tanár Urakra, akik villamosipari és elektrotechnika tantárgyakat tanítottak. Amikor felkészületlenek voltunk, kiosztottak jó pár egyest, de ennyivel nem volt elintézve a dolog, többször is előfordult, hogy be kellett mennünk tanításon kívüli napokon, ahol újra átvettük a hiányosságokat. Vagy például több tanulmányi kirándulást szerveztek nekünk, egyik alkalommal a budapesti Elektrotechnika Múzeumba, másik alkalommal a szentesi Kontavill üzembe vittek el minket.
A Balogi József Tanár Úr által oktatott anyagismeret órák az iskola egy különálló épületében, a Líbia házban voltak megtartva. De nemcsak ezért voltak különlegesek és élményszerűek ezek az órák, hanem Tanár Úr személyisége és a való életből merített igaz „meséi” tették azzá.
Nagyné Mari Ildikó Tanárnő tanította a történelmet. Nekem ez a tantárgy okozta a legtöbb nehézséget, az egyik félévben majdnem meg is buktam ebből. Végül sikerült egy jó eredményt elérni, s ezt a tudást továbbtanulásnál éreztem igazán, amikor könnyebben vettem az akadályokat.
Kollégiumi tanuló voltam, amikor még a Szent János téri épület diákotthonként funkcionált. A kollégiumi diáktársaim mellett szívesen emlékezem vissza nevelőmre Raffai Csabára és Mari Mihályra a kollégium vezetőjére. Szeretnék még valakit megemlíteni, aki ugyan nem tanított, de mégis sokat tanultam tőle. Ő Lánc János, aki az iskola könyvtárának volt a vezetője. A könyvtárnak a kollégium egyik helyiségében volt, s én rendszeresen segítettem Lánc tanár Úrnak a könyvtárban, s segítségre én is számíthattam tőle.
Sohasem felejtem el a „Galambos” éveket, az Alma mater-t, a kollégiumot, a tanárokat, a nevelőket, a tanórákat, a diáktársakat, kollégista társakat, és a sok-sok maradandó emléket. Álmomban még manapság is sűrűn visszalátogatok egykori iskolámba, s sétálok Makó utcáin.
Makót és a Galamb József Szakközépiskolát örökre a szívembe zártam.
